|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 67 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-67 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Roth András Lajos 2007. július 10.A székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont indulása óta jelen van a térség és Hargita megye kulturális életében. Az intézmény igazgatója, dr. Hermann Gusztáv Mihály történész úgy látja, hogy az elképzelések megvalósítása nagyjából menetrendszerűen halad. A negyedévesre tervezett történeti-néprajzi ismeretterjesztő folyóirat, az Örökségünk első számának megjelent, Kolumbán Zsuzsánna a főszerkesztője. A következő számjúlius végére várható. Lesz benne sajtótörténet, társadalom- és mentalitástörténet, történeti-földrajz (Vofkori László írása) társadalomnéprajz (Miklós Zoltán írása), népi mesterségek ismertetése (Balázsi Dénes cikke), Róth András Lajos összefoglalója a hajdani Székelység című lap néprajzi tárgyú cikkeiről. Róth András Lajos Kolumbán-Antal József székely őstörténettel kapcsolatos kis könyvét elemzi. /Antal Ildikó: Jelen lenni Székelyföld kulturális köztudatában. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./2007. október 12.A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének IV. vándorgyűlése zajlik október 12-13-án Csíkszeredán, a Hargita Megyei Könyvtárban. Tóth Szabolcs Barnabás, a Kovászna Megyei Tanács Európa Információs Központjának vezető tanácsosa az európai uniós pályázatokról tart tájékoztatót, Vántsa Judit, a kézdivásárhelyi könyvtár igazgatója a romániai magyar könyvtári szaksajtó történetét ismerteti, dr. Hermann Gusztáv Mihály, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója az Örökségünk című folyóiratot mutatja be, majd Németh Péter informatikus ismerteti a bibliográfiai kiadványszerkesztő szoftvert. A további előadások között Kovács Erzsébet és Máthé Izabella, a Hargita Megyei Könyvtár módszertani szakirányítói a megyénk községi könyvtárainak helyzetét mutatják be. Róth András Lajos, a Székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának vezetője a digitalizálás problémáiról beszél. Kolumbán Gábor egyetemi tanár (Sapientia–EMTE) előadása a kultúrának a globális korban játszott szerepével foglalkozik, Spielmann Sebestyén Mihály, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a XXI. század könyvtárosának léthelyzetéről értekezik. /Könyvtárosok vándorgyűlése. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 12./2007. november 7.Mihály János, az Örökségünk /Székelyudvarhely/ folyóirat második számában hangsúlyozta, hogy hagyományaink, szokásaink több ezer évre tekintenek vissza. A közös gyökeret táplálni, öntözni kell, „az erdélyi magyar társadalom csak úgy tudja folytonosságát megőrizni, identitását megtartani, ha időnként van lehetősége hagyományaihoz ‘visszakanyarodni’, abból építkezni. ” A folyóiratban beszélgetés olvasható Dávid Lászlóval, aki 1981-ben jelentette meg A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei című kötetét. Ebben a számban a Bányai János szerkesztette Székelység című, 1931 és 1944 között megjelent folyóirat néprajzi tárgyú cikkeinek jegyzékét közölte Róth András Lajos, dr. Vofkori László pedig Székelyudvarhely fekvését és városi funkcióit méltatta. Bálint Mihályné Kápolnásfalut és tájházát ismertette. Tájház lesz a Kárpát-medence legöregebb házából, adta hírül Mihály János: a homoródalmási épület gerendáján az 1645-öv évszám olvasható. /b. d. : Erdélyi fa gyökerei. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./2008. január 5.A Székelyudvarhelyen megjelenő Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóirat küllemében is igyekszik felzárkózni igényesen színes tartalmához. A múlt évben napvilágot látott 27. lapszám fedőlapján immár színesben tekinthető meg Maszelka János Lófürösztés című pasztellje. A folyóiratban Agyagba zárt hagyaték címmel Róth András Lajos és Vetró András László Károly kályhacsempe rekonstrukcióit elemezte. A marosvásárhelyi Damján B. Sándor a Cseke Péter szerkesztésében megjelent Buday György és Kolozsvár /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/ című kötetről írt. Megjelent Kovács Árpád A székelyudvarhelyi ferences templom /Litera-Veres Kiadó, Székelyudvarhely, Pro memoria sorozat/ című könyve. /Az Erdélyi Művészet színváltozása. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./2008. február 21.Névadó ünnepséget tart a Kájoni János Megyei Könyvtár Csíkszeredában. Az intézmény már a tavalyi év végén felvette a Kájoni János nevet, az ünnepség megszervezésére viszont csak most kerül sor. A névválasztást egyrészt Kájoni Jánosnak a vidékhez való kötődése indokolja, a névadó ferences szerzetes, humanista tudós ugyanis Csíksomlyón és Gyergyószárhegyen is tevékenykedett. A névadó ünnepségen P. Pap Leonárd ferences atya ismerteti Kájoni János életútját, és Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Tudományos Könyvtár könyvtárosa tart előadást Kájoninak a digitális világban való jelenlétéről. A Codex régizene-együttes koncertje Kájoni korának zenéjéből ad ízelítőt. /Székely Zita: Könyvtáravató Kájoni szellemében. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./2008. február 29.Udvarhelyszéki estet rendezett a Kriza János Néprajzi Társaság február 27-én Kolozsváron: megnyílt Róth András Lajos Illusztrált hónapok c. kiállítása, bemutatták a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tevékenységét és kiadványait, valamint bemutatkozott a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. Pozsony Ferenc elmondta: rendezvénysorozatról van szó, volt már bihari és háromszéki est is, a találkozók célja megismertetni különböző erdélyi térségek kulturális életét, egyesületeit és kiadványait a kolozsvári közönséggel, mert a kutatási programok eredményei, a különféle szakkiadványok gyakran el sem jutnak Kolozsvárra. Zepeczaner Jenő, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója ismertette a múzeum történetét. A múzeum Erdély, sőt a Kárpát-medence egyik legrégebbi ilyen jellegű magyar intézménye, csak a nagyenyedi református kollégium gyűjteménye előzi meg. Az 1797-ből fennmaradt leltárkönyv pár darabja még ma is megtalálható a múzeum állományában. A gyűjtemények mellett közel 80 000 kötetes, számos könyvritkaságot őrző tudományos könyvtára van. A múzeum egyben tudományos műhely, az ott folyó kutatómunka eredményeit igyekeznek nyomtatásban is közreadni, évente megszervezik az erdélyi magyar restaurátorok továbbképző konferenciáját, az előadásanyag pedig az Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetekben jelenik meg. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontról Hermann Gusztáv Mihály tájékoztatott, elmondta: alig több mint egy éve kezdte tevékenységét a megyei hatósugarú intézmény. Kéthetente tartanak előadásokat. Kiadványaik: az Örökségünk c. folyóirat, az Areopolisz tudományos évkönyv. Együttműködnek az Areopolisz Történelmi és Társadalomtudományi Kutatócsoporttal, illetve az Udvarhelyszék Kulturális Egyesülettel. /Farkas Imola: Udvarhelyszék művelődési élete közelről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 29./2008. március 19.Hatvannégy éves korában elhunyt dr. Vofkori László /Brassó, 1944. márc. 3. – Székelyudvarhely, 2008. márc. 18./, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense, a felsőoktatási intézmény csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának előadótanára. A Székelyudvarhelyen élő földrajzi szakíró, szociogeográfus, tankönyvfordító fő tudományos kutatási területe a népesség- és településföldrajz, településszociológia, honismereti-regionális földrajz és a turisztikai marketing volt. Vofkori László több földrajztudományi tárgyú kötet és dolgozat szerzőjeként elismert szaktekintélynek számított. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Műszaki és Tudományos Egyesület és több külföldi tudományos társaság (Magyar Földrajzi Társaság, Magyar Szociológiai Társaság, Magyar Marketing Szövetség) tagja volt. Temetése március 20-án lesz. /Elhunyt Vofkori László egyetemi docens. = Krónika (Kolozsvár), márc. 19./ Dr. Vofkori László könyvek sorozatát tette le az asztalra. Ismeretterjesztő, szak- és tudományos könyveket. Nemzedékeket irányított. Fő tudományos kutatási területe a népesség- és településföldrajz, a településszociológia, a honismeret-regionális földrajz és a turisztikai marketing. (Tan)könyveivel 1988-tól volt jelen a magyar tudományosságban. 1969-től több mint hetven hazai és nemzetközi szakkonferencia előadója. Tudományos intézetek, társulatok és egyesületek megbecsült tagja. Írásait (közel 300 tanulmány, mintegy 20 könyv szerzője) mindig a tudományos igény, a történetiség ismerete, a tájékoztatási kényszer és szükségszerűség jellemezte. Távozása veszteség az erdélyi magyar tudományosság számára. Felhalmozott szerkesztésre váró jegyzetei új tudósra várnak. /Róth András Lajos: Az emberarcú tudomány szolgálatában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 19./ Jelentősebb munkái: Erdély társadalom – és gazdaságföldrajza /1994/, Székelyföld útikönyve /Budapest, 1998/, A földrajztudomány rendszertana /Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2003/, Románia turizmusföldrajza (Csíkszereda, Pro-Print, 2006).2008. május 8.Sok program zajlik a Hargita Megyei Napok során. A népi fafaragásból nyújt ízelítőt a szentegyházi Tamási Áron Iskolában nyílt kiállítás, Székelyudvarhelyen az udvarhelyi népiskolások adtak hangulatos koncertet. Róth András történész bemutatta a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadványait. Szemlézték az Örökségünk címmel megjelenő folyóirat eddigi négy számát is. Székelyudvarhelyen megnyílik a fotókiállítás Nagy Béla fotóművész képeiből, majd bemutatják az Udvarhelyszéki olvasókönyv című összeállítást. A „hazatérők” ünnepi estje május 9-én lesz. /Bágyi Bencze Jakab: Megyenapok hazatérőkkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./ Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója elmondta: az egy évvel és négy hónappal ezelőtt létrehozott Forrásközpontnak még nincs múltja, ez idő alatt azonban szép számú kiadványt sikerült megjelentetniük. A kötetek között van Hermann Gusztáv Mihály: A székely történelem kistükre 1848, illetve P. Buzogány Árpád: A bogáncs kivirágzik című műfordítása. A Forrásközpont vállalta fel az Aeropolisz hetedik tanulmánykötetének kiadását. Ezek mellett egyéb kisebb kiadványok is megjelentek: egy anyák napi kisfüzet, a Kodály év tiszteletére szerkesztett kottás kiadvány, a Hargita megyei tájházakat bemutató képes levelezőlapok is napvilágot láttak. Az Udvarhely Kulturális Egyesület segítségével jelennek meg a kötetek. /Szász Emese: A forrásközpont mint kiadó. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 8./2008. május 19.Május 16-án Kolozsváron a régi kollégiumoknak az irodalomhoz való kötődéséről volt szó a XVII. Szabédi Napok rendezvénysorozatán. Bartha Katalin Ágnes tartott előadást Szabédi és az Unitárius Kollégium kapcsolatáról. Szabédi Székely László nyolc évet tanult és 1925-ben érettségizett a kollégiumban, diáklapot szerkesztett és elnöke is volt az önképzőkörnek. Györfi Dénes a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diáklapjainak történetét vette számba. Róth András Lajos a székelyudvarhelyi református kollégiumban folytatott irodalomkutatásról értekezett. Dóczy Örs előadásának címe Klasszika literatúra a 18. század második felében a marosvásárhelyi ev. ref. kollégiumban volt, és a korabeli latin nyelvű oktatást vizsgálta. Szabédi László sírjának megkoszorúzásával zárultak a XVII. Szabédi Napok kolozsvári rendezvényei. A Házsongárdi temetőben Egyed Péter filozófus, író mondott beszédet. Május 17-én a résztvevők Szabédra látogattak, ahol ünnepi műsorral zárták az idei Szabédi-napokat. /Ö. I. B., K. K. : Szabédi, a diák és tanár. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./ Szabédi László (eredeti nevén Székely) 1907. május 9-én született Sáromberkén, de igazi szülőhelyének ősei fészkét, Szabédot tartotta mindig. Akárcsak Bözödi György, ő is faluja és népe iránti tiszteletből vette föl annak nevét. Kolozsváron tizenhét esztendeje emlékeznek rá a születésnap közelében, Szabédon tizenötödszörre gyűltek össze a tudós nyelvész és kiváló költő tisztelői. Május 17-én Szabéd fogadta a zarándokokat. Benkő Samu akadémikus emlékezőbeszédében két 1946-os keltezésű levélre hivatkozott, amelyeket Kurkó Gyárfáshoz és Jordáky Lajoshoz intézett Szabédi László. Bennük kifejti, hogy az erdélyi magyarság egyetlen megmenekülési útja az összefogás. Összefogva kell vállalnia megörökölt intézményeit, köztük az egyházakat, az új világ építésében. Világnézeti különbségek nem okozhatnak ellentéteket az erdélyi magyarok között. Szabédi László emberi méltóságában és írói szabadságában sértve 1959. április 18-án választotta a tragikus kilépést e világból. /Bölöni Domokos: Emlékezés Szabédon. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./2008. június 20.Három könyvet jelentetett meg a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye. Magyari Hunor fényképes útikalauzában mindenki megtalálhatja kedvenc református templomát. A legkisebb imaháztól a legrégebbi templomig, az egyházmegye istentiszteleti helyeit tartalmazza. Az Útravaló, az egyházmegye lelkipásztorai által írt imádságos könyv minden napszakra, élethelyzetre, ünnep- és hétköznapra. Juhász István A székelyföldi református egyházmegyék című könyve az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában jelent meg 1947-ben. A mostani reprint kiadást Roth András Lajos ajánlja: „az erdélyi református egyház – hozzátehetjük, az erdélyi magyar népélet és művelődés – máig legismeretlenebb korszakának, a közelségénél fogva rendkívül figyelmet érdemlő utolsó két és fél száz esztendőnek a forrásai kezeink között vannak. Tudnunk kell velük – ma is – sáfárkodni!” /Ünnepi kiadványok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 20./2008. november 8.November 7-én Csíkszeredán a Csíki Székely Múzeumban Pataki József (1908–1993) történészre emlékezve konferenciát tartottak, amelyen a történész munkásságát Kiss András, Sipos Gábor és Forró Albert ismertette. Pataki József történész tanári pályáját Kolozsváron kezdte, majd Marosvásárhelyen és Csíkszeredában tanított, a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium igazgatója volt. Az orosz hadifogságból 1948-ban került haza, 1956-tól a kolozsvári Történeti Intézetnél és a Bolyai Tudományegyetemen dolgozott. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja volt. Úttörő értékűek Erdély gazdasági fejlődésének ütemére vonatkozó kutatásai, történetírói érdemei közé sorolják a székelység múltjára vonatkozó forrásanyag feltárását is. Fontosabb munkái: Anjou királyaink és a két román vajdaság (1944), Domeniul Hunedoara la Székely oklevéltár I-II., III. (Demény Lajossal és Tüdős S. Kingával 1983, 1985, 1994), Kolozsvári emlékírók 1603–1720 (1990), Kászonszéki krónika 1650–1750 (Imreh Istvánnal közösen, 1992). A székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Haáz Rezső Múzeum, a Művelődési Ház és a Városi Könyvtár november 8-án tudományos konferenciát szervez. Az állami levéltárak munkatársai témakörben Flóra Ágnes (Kolozsvár), Bicsok Zoltán (Csíkszereda), Nagy Botond (Sepsiszentgyörgy), László Márton (Marosvásárhely) mutatják be tanulmányaikat, az egyházi levéltárak kapcsán pedig Bernád Rita (Gyergyószentmiklós), Róth András Lajos – Gidó Csaba (Székelyudvarhely) előadását hallgathatják meg az érdeklődők. A konferencia második része fórum jellegű, amelynek témája a levéltárak helyzete. /Konferenciák a Magyar Tudomány Napjára. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./2009. február 26.Annak ellenére, hogy az interneten, elektronikus könyvtárak „polcain” hozzáférhető már szinte minden olvasnivaló, a könyvtárak nincsenek veszélyben. Igaz, hogy látványosan csökkent a kölcsönzők száma, de a könyvtárak olvasótoborzó eszköztára még nem fogyott ki. Kolozs megyében a Bibliobusz mozgókönyvtár hazaviszi az igényelt olvasnivalót. A könyvtárosnak az a feladata, hogy a felhasználót az információhoz irányítsa, vallja Bákai Magdolna, a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár igazgatónője. A mese és a vers ünnepén évente rendezvényeket szerveznek. A kolozsvári könyvtárak is nehéz helyzetben vannak, egyre csökken látogatottságuk. Gorzó Erika, a kolozsvári Gróf Mikó Imre Könyvtár könyvtárosa elmondta, esetükben a könyvállomány régisége jelenti a legnagyobb gondot. Moldován István, a Magyar Elektronikus Könyvtár vezetője rámutatott: a MEK és az erdélyi olvasók kapcsolata már jó néhány évvel ezelőtt elkezdődött. Az erdélyi olvasók panaszkodtak a szolgáltatás lassúságára, ezért a gyűjtemény másolatait tartalmazó tükör-szervereket telepítettek Kolozsvárra. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT), a telepítette a szervert a kolozsvári Műszaki Egyetemre. „Lelkes és aktív gyarapítónk Róth András Lajos könyvtáros kollégánk Székelyudvarhelyről, aki folyamatosan digitalizálja számunkra könyvtáruk könyveit, melyek közül jó néhány Magyarországon sincs meg” – jelezte Moldován István. /Könyvtársorsok és az internet. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./2009. november 13.Megkezdődött a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának, valamint a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlegének digitalizálása. A Kájoni János Megyei Könyvtár 2009 őszétől kapcsolódott be a digitalizálási tevékenységbe, jelezte Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa. A Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégium ez év első felében meghirdetett pályázatán a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára közös digitalizálási projektje is nyert. Róth András Lajos, a Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának vezetője, már évek óta foglalkozik digitalizálással, az Országos Széchényi Könyvtárral kötött partnerszerződés alapján az általa digitalizált művek megtalálhatók a Magyar Elektronikus Könyvtárban. /Digitális változatban Székelyföld emlékezete. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./2009. november 27.Szigethi Gyula Mihály-emlékévet hirdetett a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár 2009-ben, mivel 250 éve született Székelyudvarhely neves helytörténésze, drámaírója. „Szigethi Gyula Mihály méltatlanul elfelejtett nagy tudású embere a városnak, aki többek között a világi színjátszást is meghonosította Székelyudvarhelyen” – ismertette életét Szabó Károly, a városi könyvtár igazgatója. Novemberben két rendezvénnyel tisztelegtek Szigethi emléke előtt. November 13-án Csáki Árpád történész Szigethi Gyula Mihály emlékezete és Róth András Lajos történész Szigethi Gyula Mihály tartalomjegyzéke címmel tartott előadást, bemutatva a neves professzor munkásságát. 25-én telt ház előtt zajlott a Tomcsa Sándor Színház színművészei és diákok közreműködésével Szigethi Gyula Mihály Százszorszép című vígjátékának felolvasószínházi előadása. Szigethi Gyula Mihály Marosvásárhelyen született 1759-ben, de Székelyudvarhelyen élt és alkotott, itt hunyt el 1837-ben. Drámaíró, Székelyudvarhely helytörténetírója, tanár. 1797-től a székelyudvarhelyi református kollégium bölcsészeti tanára volt. 1801-ben megalapította a Székelyudvarhelyen a diákszínjátszás kezdetét jelentő „Játzdó-Színt”. Több kötetben jelentette meg Székelyudvarhely történetének leírását, drámákat írt és fordított. /Csáki Emese: Szigethi Gyula Mihályra emlékezett a székelyudvarhelyi könyvtár. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./2009. december 11.A mohácsi vész előtti székely ispánok története vagy középkori csíksomlyói iskoladrámák is ingyen „kölcsönözhetők” az internetről. Egy hónap alatt ugyanis tizenkét kiadványt sikerült digitalizálnia a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárnak. Rég okozott olvasó olyan örömet a Kájoni János Megyei Könyvtárban, mint december elején: ekkor született meg az első bejegyzés a Magyar Elektronikus Könyvtár felületén helyet kapott csíki digitális archívum egyik darabja. Vitos Mária és Vitos Zsófia, a megyei könyvtár művészeti-történelmi részlegének két könyvtárosa viszi számítógépre a régi könyvek, dokumentumok minden egyes oldalát, majd elérhetővé teszik bárki számára a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) honlapján. Az intézmény – közösen a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárával (HRMTK) – sikeresen pályázott 500 ezer forintot a Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumánál a digitalizálási munkálatokhoz szükséges alapvető technikai felszerelés – laptop, két speciális könyvszkenner, valamint karakterfelismerő szoftver – beszerzésére. Róth András Lajos, a HRMTK vezetője már évek óta foglalkozik digitalizálással, az Országos Széchényi Könyvtárral kötött partnerszerződés alapján az általa digitalizált művek megtalálhatók a MEK-en. „Amióta elkezdtük ezt a folyamatot, több mint 2300 oldalt szkenneltünk be olyan művekből – többnyire 18–19. századi erdélyi, székelyföldi vonatkozású, illetve helytörténeti kiadványokból, régi helyi nyomdák kiadványaiból, valamint 20. századi erdélyi, székelyföldi vonatkozású munkákból –, amelyek esetében már nem tevődik fel a szerzői jogvédelem kérdése” – mondta Kelemen Katalin, a KJMK dokumentációs részlegének vezetője. A Székelyföldi digitális emlékezet című projekt célja: megőrizni és védeni a székelyföldi vonatkozású nyomtatott kulturális értékeket, bevonni azokat a kulturális körforgásba. A gyűjtemény digitalizált darabjai a https://mek.oszk.hu/07600/07688/ oldalon érhetők el. /Mihály László: Digitális székely emlékek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11./2010. január 8.Néhány ok arra, hogy idén múzeumba menjA legnagyobb 19. századi magyar festők művei, vándorkiállítás a pestisről, vagy a székelyudvarhelyi gótok – többek között ez várható idén az erdélyi múzeumokban. Múzeumi körképünkben erdélyi intézmények igazgatóit kérdeztük meg arról, mik a terveik 2010-re. Kiderült, tavasszal a 19. század legnagyobb magyar festőinek munkáiból láthat kiállítást a közönség Csíkszeredában, nyár végén pedig ugyanott Nagy István új arcát ismerhetik meg a látogatók. Marosvásárhelyen másfél éves projekt eredményét mutatja majd be a klasszikus román festők műveinek kiállítása, míg Sepsiszentgyörgyre 4,5 millió eurós támogatás érkezik, amelyből a múzeum teljes rehabilitációját tervezik. A pestis című vándorkiállítás beutazza Erdélyt, Székelyudvarhelyről pedig útnak indul egy kora népvándorláskori gót települést bemutató, nagyszabású régészeti vándorkiállítás. Művészeti Múzeum, Brassó “Mivel az idei év pénzügyileg nem túl ígéretes, a múzeum másféle programokat szervez, mint eddig – ami persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek kiállítások” - mondta a Transindexnek Bartha Árpád múzeumigazgató. Elsőként Kövesi György keleti útján készített fényképeinek kiállítása nyílik meg, amely februárban és márciusban lesz látogatható. Ugyancsak márciusban a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban mutatják be a brassói múzeum Arthur Coulin-kiállítását, amely február 14-éig látogatható. A tárlat az egyik legnagyobb 20. század eleji, erdélyi festő születésének 140. évfordulóját ünnepli. Áprilisban a Brassó létezéséről tanúskodó első dokumentum 775. évfordulójára a Művészeti Múzeum Brassó képekben és fényképekben címmel tervez kiállítást. Szeptemberben Elena Popea festő tiszteletére szerveznek évfordulós kiállítást, míg novemberben Művészet a kommunizmusban címmel az 1944 és 1989 között készült, a múzeum tulajdonában lévő alkotásokból láthat majd tárlatot a brassói közönség. Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda A csíkszeredai múzeumban az április végén megnyíló, a 19. századi magyar festészetet bemutató kiállítás ígérkezik az év legnagyobb eseményének. Itt olyan művészek alkotásaival találkozhat majd a közönség, mint Barabás Miklós, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Paál László és Szinyei Merse Pál. A június végéig látogatható tárlat több mint hatvan festményt vonultat fel a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből. “A múzeum ötödik, kiemelt kiállítása a magyar művelődéstörténethez, a közkedvelt festészethez való visszatérést jelent majd” - fogalmazott Gyarmati Zsolt igazgató. A február 7-én záruló egyiptomi tárlatot két vándorkiállítás, a Démoni ragály: A pestis, valamint Könczey Elemér karikatúra-kiállítása követi majd. Augusztus elején, a csíkszeredai városnapok alkalmával pedig Nagy István életmű-kiállítása nyílik meg a Csíki Székely Múzeumban. “Nagy Istvánt a legnagyobb székely festőművészként tartják számon, de személyisége nincs eléggé markánsan megjelenítve az erdélyi köztudatban” – fogalmaz Gyarmati Zsolt, és hozzáteszi: nem lehet eleget beszélni róla. A csíkszeredai múzeum saját, húsz képes gyűjteménye mellé újabb 16 Nagy István-művet vásárolt meg az alkalomra 7000 euró értékben, a kiállítást pedig a magyarországi Antal Péter műgyűjtő tulajdonában lévő képek egészítik majd ki. Októberben a cserkészet történetét bemutató tárlattal, novemberben pedig Plugor Sándor grafikus, festő kiállításával várják a múzeum látogatóit. Az igazgató reményei szerint 2011 első felében befejeződhet a 2005-ben elkezdett korszerűsítés a múzeumban, és elkészül az Erdélyben egyedülálló látványraktár, amely gördíthető polcrendszerével egyszerre lesz helytakarékos és látványos. Hiszen – mint az igazgató elmondta –, a múzeum tevékenységének jelentős része, a gyűjtés, konzerválás, restaurálás a színfalak mögött zajlik: ebbe nyerhet majd betekintést a közönség a látványraktár révén, egy-egy múzeumi nyílt nap alkalmával. Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós Gyergyószentmiklóson egyelőre csak rövid távon mer tervezni Csergő Tibor András múzeumigazgató, hiszen hogyha megérkezik az épület felújítására a regionális operációs programból megpályázott pénz, a múzeumnak költöznie kell. Az új, ideiglenes székhely pedig egyelőre csak raktárhelyiségek, irodák befogadására alkalmas. Az intézmény ugyanakkor kurátori szerepet vállal több vándorkiállítás szervezésében, ilyen volt tavaly a Térbe zárt pillanat című sztereófotó-kiállítás, illetve A pestis című tárlat is. A távlati tervek között szerepel a Magyar Vendéglátóipari Múzeum anyagából összeállított vándorkiállítás megszervezése, az év első felében pedig többek között Ardai Ildikó iparművész kiállítását láthatja majd a közönség. Művészeti Múzeum, Kolozsvár A Bánffy-palotában működő múzeumban több romániai kortárs alkotó kiállítása is látható lesz idén, a Képzőművészek Romániai Egyesületének Kovászna, Beszterce, Maros megyei szervezetével együttműködve. A múzeum saját anyagából is számos válogatást láthat majd a közönség: Kolozsvár képzőművészeti védjegye címmel például Ioachim Nica és Feszt László műveit mutatják be. Constantin Dinu Ilea és Ion Țuculescu képzőművészek születésének századik évfordulóját is egy-egy kiállítással ünnepli a múzeum, illetve tárlatot szerveznek Georgeta Arămescu Anderson műveiből is. De a tervek között szerepel az intézmény saját gyűjteményéből összeállított önarckép-kiállítás, valamint a nagybányai iskola festőinek tárlata is. A Tribuna újsággal közreműködve a múzeum nemzetközi grafikai kiállítást tervez, míg a német kulturális központ együttműködésével a 20. század eleji reklámot és designt bemutató tárlatot nyitnak majd meg. A Művészeti Múzeumban megtekintheti majd a közönség a magyarországi Kornis Péter fotóművész munkáit is. Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely A marosvásárhelyi múzeumban idéntől lesz látható egy nagyobb, másfél éve folyamatban lévő beruházás eredménye: a klasszikus magyar művészeti kiállítás klasszikus román művészeti kiállítással egészül ki. A Várban idén nyílik meg a múzeum kincstári gyűjteményének állandó kiállítása, és ugyanott terveznek egy, a 17. századi Marosvásárhely céhes életét bemutató tárlatot is. Hogyha év végéig elkészül az erre szánt helyiség rendbehozása a Várban, megnyitják a Székely Színház emlékszobáját is. A múzeum több vándorkiállításnak is otthont ad majd, köztük A pestis című tárlatnak. Május 17-én az intézmény nagyobb szabású rendezvénnyel készül a Múzeumok éjszakájára, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg. Soós Zoltán igazgató elmondta, többek között szabadtéri koncert megszervezésére is készülnek a Kultúrpalota előtt. Körösvidéki Múzeum, Nagyvárad A nagyváradi múzeum január 3-ától ideiglenesen zárva tart: az intézmény a Királyi Hadapródiskola épületébe költözik, mivel eddigi székhelye, a római katolikus püspöki palota visszakerült az egyház tulajdonába. Az intézmény legkorábban év végén nyílhat meg újra. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy Az intézmény nemrég 4,5 millió eurós támogatást nyert a regionális operacionális programból – amint a pénz megérkezik, elkezdődhet a múzeum Kós Károly tervezte épületének és környezetének rehabilitációja. Molnár István Múzeum, Székelykeresztúr A múzeumban havonta egy képzőművészeti- vagy fotókiállítás megszervezésére készülnek, amelyek elsősorban erdélyi magyar, ezen belül is főként székelykeresztúri alkotók műveit mutatják majd be: többek között Kádár Dombi Péter szobrait, Kalló László festményeit és Czire Alpár fotóit láthatja majd a közönség. Nem hiányoznak majd a néprajzi kiállítások sem, többek között kecseti bundikákat, azaz cifra férfimellényeket láthatnak majd a Molnár István Múzeum látogatói. A kiállítások mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, valamint az erdélyi kiadók, újságok szerkesztőivel szervezett találkozások színesítik majd az intézmény programját. A színfalak mögött pedig mentő ásatások folynak a város területén, amelyek az őskor, népvándorláskor és középkor emlékeire koncentrálnak. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely A múzeum egyik legütősebb idei eseményének ígérkezik az a régészeti vándorkiállítás, amelyet a tervek szerint május és október között elsőként Székelyudvarhelyen mutatnak be. Róth András igazgató elmondta, a helyi régészek egy gót települést tártak fel a város környékén, ahonnan óriási anyag gyűjt össze, érdekes újdonságokkal. A Magyar Kultúra Napját a múzeum tulajdonában lévő művekből összeállított szobrászati kiállítással, a Föld Napját természetrajzi tárlattal ünnepli majd a múzeum. A tervek között szerepel egy képzőművészeti kiállítás megszervezése is a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola volt tanárainak munkáiból. Az év második felében pedig Kosztándi Jenő és Katalin kézdivásárhelyi képzőművészek gyűjteményes kiállítására készülnek. Az érdeklődők Székelyudvarhelyen is megtekinthetik majd A Székely Hadosztály emlékezete című vándorkiállítást. Ugyanakkor nem marad el az évtizedes múltú erdélyi magyar restaurátor-továbbképző konferencia sem, amely az előadások után hagyományosan tanulmányi kirándulással zárul. Őszre két iparművészeti kiállítást is terveznek, ahol nyomdászjelvényeket, illetve Székelyföld magán- és társulati pecsétjeit láthatja majd a közönség. Jelenleg pedig a Haáz Rezső Múzeum ad otthont A pestis című vándorkiállításnak, amelyet január 16-áig tekinthetnek meg az udvarhelyiek. Fülöp Noémi. Forrás: Transindex.ro 2010. augusztus 10.Boldogasszony - 26 képzőművész alkotásai SzékelyudvarhelyenA Boldogasszony című képzőművészeti vándorkiállítás a budapesti bemutató után, augusztus 15-én Székelyudvarhelyen indul erdélyi körútjára. A tematikus kiállításon huszonhat magyar kortárs képzőművész egy-egy reprezentatív alkotása tekinthető meg. A kiállítást 17 órától nyitják meg a Haáz Rezső Múzeum Képtárában, köszöntőt mond Róth András Lajos megbízott múzeumigazgató és Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere. A kiállítást megnyitja Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. A következő két év leforgása alatt a Kárpát-medence hét országának hét történelmi tájegysége (Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Őrvidék, Muravidék, Délvidék és Vajdaság) húsz helyszínén állítják ki a műalkotásokat. A megnyitón bemutatásra kerülő, nyolc nyelvű (román, ukrán, szlovák, német, szlovén, horvát, szerb, magyar) album – Makovecz Imre bevezetője és Tóth Norbert galériatulajdonos köszöntője után – közel száz oldalon keresztül ismerteti az alkotásokat. A kötetet kísérő CD mellékleten Sebestyén Márta Boldogasszony Anyánk című dala hallgatható meg. A kiállítás Székelyudvarhelyen látogatható szeptember 12-éig (kedd–péntek 9–16, szombat–vasárnap 9–13 óra között). (közlemény) Transindex.ro 2010. augusztus 30.Kibédi Napok – 2010"Mellére tűz – virágcsokornak" A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / "analizált" borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / "a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát." // Örökségül / anyatejes, "megigazított" életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó. (Ráduly János: Égtartó ember. Kibédi Mátyus István emlékének, 2002) A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Pénteken emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. "Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog" – mondta Barabási Zsuzsanna igazgató. Átadták az idei díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos. Szombaton délelőtt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudornak, Marosszék orvosenciklopédikusának, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzőjének szellemiségét idézték azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke. A konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az EME orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport a Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli. Az elhangzott előadások: Dr. Mátyus István, a hit megtestesítője (Falka Zoltán helybeli református lelkész), Az égtartó ember (Ráduly János verse), Mátyus István első gyógyvízbontó útján (vetített képes előadás, Mátyus András dr.), Mátyus István disszertációi és orvossá avatása (Mátyus András dr.), Mátyus István nemessége (Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus), Mátyus István, a nyelvművelő (Komoróczy György nyelvész), Mátyus István Diaeteticái az interneten (Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója), Knöpfler Vilmos, a tudós marosvásárhelyi orvos (Zepeczáner Jenő nyug. múzeumigazgató, Székelyudvarhely), Az Ó és az Új Diaetetica a magyar gombászirodalomban (Málnási András, a Gombászegyesület elnöke), Anya-, csecsemő-, gyermekvédelem a II. Diaeteticában (Mátyus Gyula dr. sen.), Leánykérés az öreg Mátyus István doktortól (egy anekdota Fogarasi Sámuel nyomán, Mátyus András dr.). Záróbeszédében dr. Halmy László elmondta: amennyiben sikerül az anyagi alapokat előteremtenie, meghívja az elhangzott dolgozatok szerzőit a jövő nyáron Budapesten szervezendő Mátyus István- emlékkonferenciára. Délután a vidékfejlesztésről és a turizmusról értekeztek meghívott szakemberek a polgármesteri hivatal nagytermében. Emlékműsort tartott a Madaras Gábor Egyesület, a máig népszerű népdal- és nótaénekes halálának 30. évfordulója tiszteletére, a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyar nótatársulat énekesei voltak – Szekeres Vigh Ágnes, Zsombori Róbert, Kádár Barna Zsolt, Bányai Márton, Miklós Szilvia, Szilágyi Sándor, Ábrám Tibor –, illetve a társulat meghívottja, az erdélyi magyar nóta nagyasszonya, Cseh Judit. Kísért Jakab Attila és zenekara. Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa, Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművésznő. Az emlékidézés zárómozzanataként megkoszorúzták Madaras Gábor szobrát. Az időjárás függvényében szabadtéri rendezvényekre – bográcsgulyásfőzésre, szabadtéri játékokra – is gondoltak, és a könnyűzene is helyet kapott a programban. Fellépett a Wested, a Defender és az Edda művek legnagyobb slágereinek szerzője, Slamovics és zenekara. Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely) 2011. augusztus 18.Fényképkiállítások a székelyudvarhelyi Haáz Rezső MúzeumbanA székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tisztelettel meghívja a II. Szent István Napi rendezvénysorozat keretében megnyitásra kerülő kiállításaira. Augusztus 20-án, szombaton 12 órától Légirégészeti fényképek Udvarhelyszékről címmel nyílik tárlat, amely Sófalvi András és Szabó Máté légifotói révén ismerteti Udvarhelyszék régészeti objektumait. A kiállítást megnyitja: Pánczél Szilamér régész (Marosvásárhely) Augusztus 21-én, vasárnap 17 órától A pénz beszél… A magyar pénzverés története címmel állandó numizmatikai kiállítás nyílik. A kiállítást megnyitja: Róth András Lajos, történész. Erdély.ma, 2011. augusztus 31.Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel. Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni. Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét. A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény. 1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források. Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak. Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni. Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet. Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások. Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás. Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra. Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak. A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is. A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték. Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak. Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem. Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában). Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából. A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén). Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja. A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá. * Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel. Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban. Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is. Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla. * Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét. Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük: Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba. Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján. - 2013. február 19.Közel egy évszázad után bukkantak fel a jegyzőkönyvekNéhány hónapja Zetelakán épületbontáskor kerültek elő a székelyudvarhelyi csizmadia ipartársulat 1882-től 1925-ig, annak feloszlásáig terjedő, kötetbe szedett jegyzőkönyvei. A dokumentumot feltehetően a társulás jegyzője rejtette el a lakóház padlására, a kis híján egy évszázada érintetlen kötet forrásanyag a korabeli udvarhelyi gazdasági éltre vonatkozóan. December elején egy lakóház elbontásakor bukkantak rá a székelyudvarhelyi csizmadia ipartársulás jegyzőkönyveit kötetbe fogó dokumentumra: kedden a forrásanyagot Miklós Zoltánnak, a Haáz Rezső Múzeum igazgatójának, Róth András Lajosnak, a Tudományos Könyvtár munkatársának, valamint Szabó Károlynak, a városi könyvtár igazgatójának közbenjárásával egy székelyudvarhelyi mecénás vásárolta meg a megtalálótól. „Kedden délután zajlott az a megbeszélés, melynek során a város szempontjából kedvező megoldás született, hisz a vásár mecénásjelleggel történt, tehát magántulajdonban van az illető dokumentum, viszont közhasználatra, kutatási és bármilyen közhasznú célra bocsátja azt a tulajdonos” – magyarázta Miklós Zoltán. A jegyzőkönyvek így Udvarhelyen maradhatnak, hosszú távon valószínűleg valamelyik helyi közintézmény tulajdonába kerülnek majd. „Valószínűleg az 1570-es években alakultak az első céhek, így az udvarhelyi fazekas céh is, aztán egyre több jött létre” – tette hozzá a szakember, megjegyezve: a város fejlődését nagyban meghatározta a céhek kialakulása, a 17. század végére Udvarhelyen hozzávetőleg tizenhat céh működött. „A céhek 1886-ig működtek, ezek megszűnése után jöttek létre az ipartársulatok. A nemrégiben előkerült dokumentum a csizmadia ipartársulat működéséről tartalmaz rengeteg információt, tehát forrásanyag az udvarhelyi gazdasági életre vonatkozóan. Ezért mindenképpen itt kell tartani a városon belül” – hangsúlyozta. A Haáz Rezső Múzeum tulajdonában lévő céhes, illetve az ezek utódainak számító ipartársulatokra vonatkozó dokumentumok három kategóriára oszthatók. „A céhes, többek közt a csizmadia ipartársulat ládája is a székelyudvarhelyi Képtár Barabás-termében lévő állandó kiállítás részét képezi. Ezenkívül vannak a céhes behívótáblák és a pecsétek, amelyek tavaly és tavalyelőtt ki voltak állítva a múzeumban, illetve a céhes és ipartársulások zászlói. A zászlókból összesen kilenc van, közülük hat csak rekonstrukció, mert az eredetiek eléggé megviselt állapotban vannak. A zászlók ugyancsak ki voltak állítva, és március 15-én Csíkszeredában is megtekinthetők lesznek. A céhes anyagok egy része levéltári tulajdonban van, sajnos nagyon kevés ilyen dokumentum van, főként azok, amelyeket a rendszerváltás után sikerült megvásárolni” – tudtuk meg. Kovács Eszter Székelyhon.ro, 2013. február 22.„Mindig hajt a kíváncsiság”Dr. Gidó Csaba Vasszekér és mozdonygőz címen frissen kiadott tanulmánykötetét 2013. február 20-án Róth András Lajos mutatta be a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. A csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál megjelent kötet a székelyföldi vasútvonalak kiépítését tárgyalja. A székelyföldi vasút története (1868–1915) alcímű kiadványról a szerzőt, a székelyudvarhelyi Kós Károly szakközépiskola tanárát a könyvbemutató előtt faggattuk. Van vasúttal kapcsolatos gyermekkori élményed, amire jól emlékszel? Elgondolkodtam az utóbbi időben, honnan jön ez az affinitás a vasút iránt… egész gyermekkorom a vasútállomás és a vasúti sínek környékén zajlott, mert a gabonaraktár melletti negyedben nőttem fel. Gyermekkorom kedvenc szórakozása az volt, hogy pénzérméket helyzetünk a sínekre, meg köveket, vagy egyensúlyoztunk a síneken, ki tud minél hosszabb ideig elmenni úgy, hogy nem esik le a sínről. Gyermekkoromban egy karácsonykor kaptam a szüleimtől egy elég nagy mozdonyt, ami az egyik kedvenc játékom volt, aztán az kimúlt úgy, hogy a család másik tagja, akiből szintén történész lett, egy alkalommal kíváncsi volt arra, hogy milyen a motra ennek a mozdonynak… Nekiállt kalapáccsal és szétverte, persze nem a jelenlétemben. És szerettem vonaton utazni mindig. Számomra mindig hatalmas élmény volt, és lehet, hogy innen is indul ez az affinitásom a vonat, az állomások iránt. Gondolom, nagy kincs volt az a mozdony… Igen, mert a hetvenes évek végén vagy a nyolcvanas évek elején kaphattam, akkor egy játékot kapni kicsit nehezebb volt, sorokat kellett érte állni. Azt hiszem, kínai gyártmány volt, jó nagy mozdony… Volt motra. A technikai dolgok soha nem fogtak úgy meg, inkább annak a világa: a vonat, vagonok belső világa, az utazás. A fiúk sofőrök, tengerészek, mozdonyvezetők szerettek volna lenni, ilyen oldalról volt-e csábítás? Nem, nem akartam mozdonyvezető vagy kalauz lenni. Én utazni szerettem. Gyermekkoromban más mesterségek jelentek így meg: szerettem volna állatorvos lenni, és már elég korán érdekelni kezdett a történelem, régész szerettem volna lenni. Amikor beiratkoztam az egyetemre, nem volt bennem, hogy mi leszek: régész, történész, tanár… Van fényképed gyerekkorodból, ahogy a sínek környékén játszottatok? Olyan sajnos nincs. Akkor nem készült annyi fénykép, mint ma. Hogyan fogtál hozzá, hogy éppen a vasúttal kapcsolatosan kutass? Korábban közölt tanulmányaid más témájúak voltak. Amikor beiratkoztam az egyetemre, volt is egy mai napig kedvenc témám, a székely kivándorlás. Ennek van családi kötődése, nagymamám fiatal korában Bukarestben szolgált. Rengeteget mesélt arról a világról. És amikor felkerültem Kolozsvárra, az egyetemre, az első téma, ami igazán érdekelt, ez volt, a székely kivándorlás kérdése Romániába, nem Amerikába. Elég sokat kacérkodtam ezzel a gondolattal, el is kezdtem a kutatását, de éppen a kivándorlás kapcsán folyamatosan találkoztam a vasútnak a kérdésével, mert a korabeli diskurzus szerint székely kivándorlást úgy lehetne megszüntetni, hogy a Székelyföldnek kiépül egy modern infrastruktúra-hálózata, és ez által gazdasági fejlődésnek indul, épül az iparhálózat, virágzásnak indulnak a fürdők… Érdekelt a kivándorlás, de egyre jobban kezdett érdekelni a vasút kérdése. Másodév végén döntéskényszerbe kerültem, Tonk Sándor tanár úr adta ki feladatként, mindenki döntse el a szakdolgozat témáját, hogy a nyári vakációban és a nyári gyakorlat ideje alatt azzal foglalkozzon. Felültem az udvarhelyi nagyállomáson a vonatra, de egyértelműen nem volt eldöntve, mi lesz a téma. Valahol Bögöz és Galambfalva között kezdtem el gondolkodni, ahogy ment velem a vonat, hogy milyen jó volna ezzel foglalkozni: kik azok, akik megálmodták ezt a vasútvonalat, miért ezt, kik voltak a munkások, akik építették, a tervező, a vállalkozó, hogyan hatott a településekre a vasútvonal megépítése… Udvarhelyiként még ott volt bennem a kérdés: miért nem épült meg a vonal tovább Udvarhelyről, miért zsákutca lett? Eldöcögött a vonat velem Kolozsvárra, az jó félnap, az idő alatt valamennyire papírra is tudtam vetni ezt a gondolatot. Elmentem erre a műhelymegbeszélésre, ahol mindenkinek be kellett számolni, miből írja a szakdolgozatot, és én mondtam, a Héjjasfalva–Székelyudvarhely vasútvonalról. Tonk Sándor tanár mondta nekem: ne komolytalankodjon, fiatalember, az egy kicsi szárnyvonal, erről nem lehet szakdolgozatot írni… Végül a teljes székelyföldi vasúthálózatról kellett. Így lett ebből székelyföldi vasúthálózat-történet. De ma már ebből a szárnyvonalból is meg lehetne írni egy szakdolgozatot. Szóval mégis az lett volna kedvesebb téma? A mai napig ez a része a kedvesebb, mert személyes élmények kötődnek hozzá, természetesen, de jó, hogy ennek az egész nagynak fogtam neki. Egyetemi éveim alatt többnyire a megírt szakirodalomra és a sajtóra támaszkodtam. Az akkori szakdolgozatom – ennek témavezetője Magyari András volt, és Egyed Ákos történész segítségét kell kiemelnem – esetében komolyabb levéltári kutatás nincs, akkor még nem jutottam el olyan szintre, a megvédés után kezdtem el a levéltári kutatásokat. Átnéztem a korabeli sajtót nagyrészt, és nem a technikai irányt követtem, hanem olyan társadalmi –gazdasági folyamatokét, amelyek színesebbé teszik a témát és nem csak merev, száraz technikatörténeti leírás felé mutatnak. Így még érdekesebb volt számomra ez a téma, mintha nagyon száraz levéltári forrásokkal kezdtem volna. Végül is szerencsésen alakult, mert a száraz forrásokat később építettem be, és érettebb fejjel vizsgáltam, amikor már volt egy kis tudásom, tapasztalatom. A másodév és a doktori dolgozat megvédése közt elég sok év eltelt. Egyenes vonalú volt a kutatás vagy koncentrikus körökként tágult a téma? Inkább úgy mondanám: hullámok vannak a kutatásban. Ha egy témával sokat foglalkozik valaki, egy idő után ráun. Hullámvölgyek voltak. A szakdolgozatom megvédése után áttértem egy másik témára, ami kapcsolódott a kivándorláshoz is: a tusnádi székely kongresszus. Ebből írtam a mesteri dolgozatomat. Olyan szempontból jó volt, hogy az egész kérdéskörnek más vetülete is előtérbe került. Amikor hazajöttem Udvarhelyre, egy kicsit fektettem ezt a témát, és foglalkoztam a két világháború közötti udvarhelyszéki református oktatás helyzetével. Ez teljesen új téma volt. Foglalkoztam egy keveset azzal is, hogy a második világháborúban megvont új román–magyar határ milyen hatással volt a határ két oldalán lévő falvak életére. Mind új témák voltak, és érdekesek, de mindig visszatértem a vasúthoz. Róth András Lajos, az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeumhoz tartozó Tudományos Könyvtár szakembere nagy segítséget nyújtott számomra mindvégig. 2003-ban kapcsolatba kerültem Majdán Jánossal, aki Magyarország egyik legismertebb vasúttörténésze, talán az egyedüli olyan személy, aki nem a technikai, mérnöki világból jön, hanem történészként kezdett el foglalkozni a vasúttal. A pécsi egyetemen tanít, és felajánlotta, jelentkezhetek hozzá doktorálni. A doktori iskola vezetője hosszú ideig Ormos Mária volt, hozzá is el kellett mennem és bemutatnom a témámat, és mivel neki is tetszett, 2004-ben felvettek a doktori iskolába. Hosszú ideig kint voltam Budapesten és az ottani levéltárakban kutattam. Érdekes, hogy a Héjjasfalva–Udvarhely vasútvonal iratcsomója szinte megsemmisült a második világháború alatt, teljes része nem kutatható, mert golyótalálat érte és bizonyos iratokat úgy hoztak ki, látszott, hogy keresztülfúrták a golyók. Az 1899 utáni iratanyag a második világháborúban, illetve az 56-os forradalom ideje alatt megsemmisült… Ami utána van, jórészt a sajtóra támaszkodik. A könyv a doktori dolgozatom, amit 2011 decemberében védtem meg. Még lehet, hogy pihent volna a fiókomban a kézirat, ha nem ösztönöz Bárdi Nándor kutató, aki felvette a kapcsolatot a csíkszeredai Pro-Print Kiadóval, a Nemzeti Kulturális Alapnál pályáztak a kézirattal. Így kényszerítve voltam, hogy ezt útjára kell bocsátani. Mai napig nem befejezett kutatásnak tartom, látom – a könyv a 2012. júniusig folytatott kutatások eredménye. Rendszeresen végigkutattál minden olyan lelőhelyet, ahol erre vonatkozó adatokat elérhettél. Nem feltételezhető, hogy valami nagyon gazdag anyag erről a témáról felbukkanhat? A történetet nem tudnák átírni, de például a székelyföldi vasutakon szolgálatot teljesítő vasutasok, állomásfőnökök életpályája, kapcsolatrendszerük a helyi társadalommal érdekes részlete lehetne a témának. Az iparvasutak történetének is csak egy része lett felkutatva, mert legtöbbjük ideiglenes volt, csak addig működtek, amíg például egy helységben működött a kavicsbánya, vagy az erdőkitermelés. Érdemes volna ezeket is feltérképezni, tehát vannak apró részletkérdések, és tovább is lehetne vinni a történetüket az időben. A források hozzáférhetősége miatt szűkítetted a témát a könyv címében is megjelölt időszakra? Az egyik ok, hogy kellett egy időkeret számomra… … hogy ne táguljon a végtelen felé a téma? Az erdélyi vasutak építése 1868-ban kezdődött el és a Székelyföldet érintő utolsó vasútépítés 1915-ben, a Nyárád menti keskeny vágányú vasút átadásával fejeződött be. Külön történet lehetne a vasút szerepe a két világháborúban, mert stratégiailag fontos volt. Ehhez más levéltárakat kellene kutatni, a Hadügyminisztériumnak az iratanyagára gondolok, és lehet, hogy még Bécs is szóba jönne. A két világháború közötti időszakra vonatkozóan a román forrásokat kellene kiemelten kutatni. Távlatokban szeretném ezt is megnézni. Végső célod az, hogy ezen a témán belül minden fellelhető anyagot feldolgozz? Igen, akár elvinni időben a kommunista rendszerig. Azután a vasút szerepe, sajnos, egyre inkább háttérbe szorul a közutakhoz és a repülőgépekhez képest. És lehetne bővíteni földrajzilag is, az erdélyi vasutakat komolyabban megvizsgálni. A könyved nem sokkal a Héjjasfalva–Székelyudvarhely szárnyvonal átadásának (1888. március 15.) 125. évfordulója előtt jelent meg. Ritka eset, hogy egy téma ennyire kötődik egy időponthoz? Véletlen, hogy éppen most jelent meg a könyv. A könyvem eredményeként tüntetném fel – bár ez szerénytelenül hangzik –, de már az is nagy eredmény volna, ha a térség vagy Székelyudvarhely nagyobb figyelmet szentelne a vasútnak. Egész Romániában érvényes, hogy a vasúti közlekedés folyamatosan háttérbe szorul, pedig fontos tényező. Nyugat-Európában nem arra törekednek, hogy újabb és újabb vasútvonalakat szüntessenek meg, hanem azokat felújítják. Megpróbálják összhangba hozni a XXI. század kívánalmaival. Magyarán megérett az idő arra, hogy nagyarányú korszerűsítés kezdődjön el. Igen, mert amíg a pályát nem modernizálják, nem várhatjuk el, hogy a „székely gőzös” gyorsabban tegye meg az utat például Keresztúr és Udvarhely között. Át lehetne alakítani HÉV-rendszerű járattá a két város között. Ha még több ideig foglalkoztál volna ezzel a témával, vagy bővebb adatokra bukkantál volna, milyen vonatkozásokat bővítettél volna a könyvben? Mi hiányzik, hogy az olvasó szempontjából teljesebb legyen a kép? Hiányérzetem van olyan szempontból, pedig eléggé próbáltam anyagot gyűjteni, hogy a székelyföldi vasútvonalakat kiépítő vállalkozók hogyan kerültek kapcsolatba az itteni gazdasági-politikai elittel, és miért éppen ők építették ezeket a vasútvonalakat. Jelkép volt-e a vasút abban a korban? Hogyan látja a korszakot jól ismerő történész? Igen, a modernizáció jelképe volt. Egyfajta mintát hozott az egész monarchia területén, elég csak arra gondolni, hogy egy vasútállomáshoz bizonyos berendezés tartozott, ami mindenhol egységes volt. A viselkedésre is mintát jelentett: hogyan viselkedjen egy utas a többi ismeretlen utastársa jelenlétében. Illemtankönyvekben találtam olyan részeket, amik az utasok viselkedését szabályozták, írták elő. Kár, hogy nem bukkantam több ilyen illemtankönyvre, mert ezek a részek a mai ember számára igencsak izgalmasak. Minden állomásnál meg volt határozva, mekkora park és zöldövezet kell körülötte legyen. És kerekes kút. Ez egy modell a családi háztartás számára is. Vagy különálló, fedett és tartós anyagból készült árnyékszék. Például a muskátli addig nem volt elterjedt növény vidékünkön, de minden állomásépület ablakában ott kellett legyen a muskátli. Még arra is előírás volt, hogy a kalauzok hogyan viselkedjenek. Vagy amit lát, megízlelhet a restiben, a vendéglőben az utas: fasírozott, bécsi szelet, pogácsa, szódavíz – olyan dolgok, amik a vasútnak köszönhetők. Tehát ahol vasút volt, ott ez mindenhol megvolt? Egy uniformizált civilizációs modellt terjesztett a MÁV az egész monarchia területén. És a vasútnak köszönhetően jelenik meg először a reklám. Először éppen a vasúti utazást kezdik el reklámozni – falragaszos reklámmal, plakáttal, mert reklám volt már a sajtóban korábban is. Az állomásra belépő utas előtt ott vannak a reklámok, a berendezés padokkal, fogassal, ez egyben belső, otthonos környezetet tudott teremteni, és ez teljesen új volt egy szegényebb miliőből jövő ember számáéra. A vasutas társadalom – hogy valaki a MÁV alkalmazottja, az presztízskérdés volt, és a vasúti állomásfőnök a helyi társadalom elitjébe tartozott. Sajnos ezt ma egyáltalán nem érezzük és a vasútnak, az alkalmazottaknak ez a presztízsük le lett rombolva az elmúlt 60-65 évben. A könyvben szó esik arról, hogy a szárnyvasút mentén lakó székelyek nem voltak túl bizakodóak az új, a civilizáció ilyen betörése iránt, fenntartásaik voltak… Az amúgy is konzervatív helyi társadalomban volt egy félelem a vonattal szemben és ez jogos volt. A vonattal, vasúttal új befektetők érkezhetnek a térségbe. Le lehet bontani társadalmi rétegekre, például a helyi kereskedő attól fél, hogy megjelenik az új kereskedelmi áru, a konkurencia. És megjelenik. És nagyon sok kisiparos bebukik, mert megjelenik tömegével az ipari, gyári áru, és az olcsóbb, mint az övék. A polgári réteg attól fél, hogy megjelenik egy idegen vállalkozói réteg, és előle lenyúlja a különböző vállalkozásokat ebben a térségben. Ebben is van igazság, mert jöttek a vasútépítéssel együtt a nagy erdőkitermelések, és ez nem a helyi vállalkozók joga lesz, hanem főként budapesti vállalkozókhoz kerül át. Jogos a félelem, hogy a vasút nem csak pozitív hatást hoz, hanem háttérbe kerülhet a helyi társadalom a kívülről érkező tőkével, személyekkel szemben. Ez tükröződik az újsághírekben, amiket idézel, hogy már az átadás környékén megjelentek más véleményt tükröző újságcikkek. A fenntartások lassan oldódtak, vagy aránylag gyorsan? Ezt nem lehet így megsaccolni. De az látszódik, hogy megjelenik egy új vállalkozói réteg. Ez is egy újabb kutatás lehetne. Gazdasági vonatkozásban tárgyalni? Főképp azért, mert Székelyföldnek mi a legnagyobb kincse? Az erdőkitermelés. Ebben az időszakban megjelenik egy budapesti német–zsidó–magyar vállalkozói réteg, amely megkaparintja magának a székelyföldi erdőségek nagy részét és elég kemény tarvágásokat végeznek. Akkor sem helyben dolgozták fel a fát, hanem elvitték. Ennyi ismeret birtokában hogyan látod, amikor nekifogtak vasutat építeni, mit kellett volna egészen másként tenni? Nem csak a gazdasági vonatkozásokra gondolok. A székelyföldi vasúthálózat kiépítésénél a technikai részletkérdések előírás szerint működtek, ott változtatás nem lehetett. Az egyik nagy hibája, hogy a vasúthálózat nagyon nagy időintervallumban és kis szakaszokban épült meg. Ebből kifolyólag úgy látom, a vasút, sajnos, nem tudta megteremteni mind a mai napig a székelyföldi térségnek a gazdasági egységét – mert nem befejezett vasúthálózat. Mert szakaszokban épült ki, és minden székely vármegyét más-más, például mezőségi, dél-erdélyi területtel köt össze, a székely városok között hosszú ideig nem volt vasúti kapcsolat. Amint az eredeti tervben volt… Nincs hálózat, a kapcsolat a mai napig hosszas kerülőút révén valósul meg, például Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy között. Ez az egyik legnagyobb hibája. Kritizáljuk, úgymond, a román államot, hogy elhanyagolta, de a kritikát meg lehet fogalmazni a magyar állammal szemben is – talán Székelyföldön épült ki legkésőbb összefüggő vasútvonal. Hálózatot nem merek mondani, mert összefüggő vasúthálózat a mai napig nincs. A magyar állam sem törte össze magát, hogy Székelyföldet modernizálja, fejlessze. Persze készültek fejlesztési tervek, azok részben meg is valósultak. Ha ezt a könyvet egy időszak lezárásaként nézzük, lesz-e olyan téma, ami pihentetni fogja ezt, egy ideig esetleg? Lehet… Kacérkodok más témákkal. Az erdélyi történetírásnak vannak olyan témái, úgy látom, s nem tévedek, amik nincsenek felkutatva, fehér foltok. Például az infrastruktúra. Nincsen közúttörténet, telefon- vagy postatörténet, meg a vízhálózat hogyan épült ki a városokban. Ezeket a kezdetektől kellene megírni? Ezek alapkutatások. Rengeteg téma van… Kacérkodok a közút- és a telefonhálózat történetével. Van egy teljesen más témám is: Székelyderzs története. Megint érzelmi alapon? Igen. Ezek azok a témák, amik lehet, hogy kilépések lesznek, de azt hiszem, mindig vissza fogok térni a vasút témához. Elégedett vagy most, hogy ez a munkád, hosszú ideig tartó kutatások után, könyvként kerül az olvasó elé? Örvendek, hogy megjelent, és nem csak az én fiókomban pihen. Szerencsére olyan ember vagyok, hogy mindig hajt a kíváncsiság, sohase vagyok teljes elégedettségi állapotban. Hajt a kíváncsiság tovább. Remélem, hogy ezt – vagy más témát is – tovább tudom vinni. P. Buzogány Árpád Székelyhon.ro, 2013. április 9.Online veszélyek a SapientiánA Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán működő Kommunikáció és közkapcsolatok szak idén is megszervezi éves konferenciáját Új média – új tudáshordozók címmel. Az április 12 és 13 között zajló eseményre magyarországi és romániai egyetemekről, intézményekből, könyvtárakból egyaránt érkeznek előadók. A tét ezúttal a tudás megváltozott szerkezetének, szerepének vizsgálata. Előadások hangzanak majd el a digitális identitás, a szociális web, a könyvtári digitalizálás, az átfogó adatbázisok, tudástárak, a médiakörnyezet és médiatudatosság témaköreiben. A program szélesebb nagyközönség felé nyitó rendezvénye a pénteken, április 12-én 17 órakor kezdődő beszélgetés, melynek címe: Archívumok, digitalizáció – projektek, tapasztalatok. Útbaigazítással, válaszokkal azok szolgálnak majd, akiknek mindennapi munkájuk során ezekről az átalakulásokról közvetlen tapasztalatuk van: Györgyjakab Izabella, az Adatbank – Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár digitális vezetője, Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár osztályvezetője, Bodnár Róbert, a kolozsvári „Lucian Blaga” Központi Egyetemi Könyvtár könyvtárosa és Róth András Lajos, történész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának munkatársa. A konferencia két előadásszekciója is angol nyelven zajlik, ezek közül a második, a szombaton, április 13-án délelőtt 11 órától sorra kerülő egy nemzetközi projektet mutat be. Az EU Kids Online 2. nemzetközi projekt (2010) keretében a kutatók 25 országban végeztek adatgyűjtést a 9-16 éves fiatalok körében, hogy feltérképezzék az internet nyújtotta lehetőségek kihasználásának mértékét, illetve a fiatalokat veszélyeztető online kockázatok valós ártalmát. A szekció előadásai a romániai kutatások eredményeit mutatja be. manna.ro/sajtóközlemény Manna.ro. 2013. április 13.Új média – hatodszorraDigitális kalózokról, tudáshordozókról, "én"- ről… A marosvásárhelyi Sapientia kommunikáció szakán az elmúlt években hagyomány teremtődött az Új média konferencia megszervezésével, melyre idén hatodik alkalommal várták a hazai és határon túli előadókat. A kertész- és tájépítészmérnökök ülésszakával párhuzamosan péntek reggeltől szombat délig zajlott rendezvényről dr. Ármeán Otíliát, a Sapientia Műszaki és Humántudományok Karának adjunktusát kérdeztük. – Amint azt az idei konferencia címe is mutatja – Új média – új tudáshordozók –, ezúttal a különféle új adatbázisokról, archívumokról, a könyvtárszervezésről, illetve a digitalizációról hangzottak el egyebek mellett előadások, a digitális identitásépítés kérdései kerültek megvitatásra, de szó esett a kalózkodásról, a szerzői jogok problematikájáról is. 28 előadót vártunk az ülésszakra, voltak, akik objektív okokból távolmaradtak, de ők is elküldték bemutatóikat. A Dunaújvárosi Főiskoláról, az ELTE-ről, a Budapesti Corvinus Egyetemről, a debreceni Déri Múzeumból érkeztek meghívottak, a hazai vendégek között a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, illetve a csíkszeredai Sapientia is képviseltetett. – Az érintett témakörökön túl miben tért el az idei konferencia a korábbiaktól? – Egyrészt arra próbáltunk odafigyelni, hogy tudományos jellegében is előrelépés legyen ez az ülésszak, éppen ezért két angol nyelvű szekcióval bővítettük a kínálatot, ezek közül az egyik megosztott nyelvű volt, angol, illetve román nyelven zajlott. Ugyanakkor azt szerettük volna, hogy legyen a konferenciának egy olyan része is, amely a közönség szélesebb rétegei felé nyit. Ennek érdekében egy beszélgetésre hívtunk meg digitalizációs munkában részt vevő könyvtárosokat, akik új szakmai tapasztalataikról számoltak be. Ezen a péntek esti beszélgetésen arra voltam kíváncsi, hogy hogyan érinti a digitalizáció az olvasási szokások változását. Az eszmecserén Lázok Klára, a Teleki Téka vezetője, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumot képviselő Róth András Lajos, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárból érkezett Bodnár Róbert, illetve Györgyjakab Izabella, a Transindex virtuális adatbankjának vezetője vett részt. – Vannak-e már elképzelések a hetedik konferenciáról? – Mindkét irányban szeretnénk többet nyújtani, tehát egyrészt a tudományos igényességet növelnénk, másrészt a nagyközönséget szólítanánk meg erőteljesebben. Azért, hogy mindkét törekvésnek eleget tehessünk, elképzelhető, hogy a jövőben kétévente szervezzük majd meg a konferenciát. n.sz.i. Marosvásárhelyi Népújság (Marosvásárhely). 2013. július 10.A Monarchia fénykora a Tudományos KönyvtárbanAz Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című könyvsorozat reprint változatát bárki fellapozhatja a könyvtár olvasótermében. Huszonkét közkönyvtár, köztük a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár és a Haáz Rezső Múzeumhoz tartozó Tudományos Könyvtár képviselői vettek részt a május 28-29.-én, Budapesten lezajlott Magyar Könyvtárosok VII. Világtalálkozóján. A négyéves szünet után Határtalan együttműködés – stratégia, integráció, megújulás címmel az Országos Széchenyi Könyvtár, a Könyvtári Intézet és az Országgyűlési Könyvtár által megrendezett szakmai fórumon a határon túli intézmények tevékenységét, köztük a Tudományos Könyvtárét is értékes könyvajándékkal ismerte el a fórum védnöke, Kövér László. Az ajándékcsomag szimbolikus átadása még a konferencián megtörtént: Az Osztrák Magyar Monarchia írásban és képben című könyv 21 kötetéből az elsőt már akkor átvehette a Tudományos Könyvtár őre Róth András Lajos történész. A reprint kiadás további példányai július 5-én érkeztek meg a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületében működő Tudományos Könyvtárba. Ajándék az ajándék mellé „Amikor kibontottuk a csomagot, akkor ért bennünket a meglepetés, hogy tulajdonképpen még két kötetet kaptunk. Az egyik az Országgyűlés épületét bemutató könyv díszkiadása, a másik pedig Magyarország Alaptörvénye" – mutatta be az értékes adományt Róth András Lajos, aki Miklós Zoltán múzeumigazgató társaságában számolt be a rangos szakmai találkozóról, amelynek résztvevői javaslatokat tettek a könyvtárak közötti szakmai együttműködés 2014-2020 közötti időszakára vonatkozó stratégiára. „Az Ostrák-Magyar Monarchia képben és írásban könyvsorozat Rudolf trónörökös kezdeményezésére 1885. december 1. és 1901. október 1-je között, a monarchia fénykorában jelent meg. Átfogja az akkori osztrák-magyar birodalmat: nyolc kötetben a magyarországi területeket, 11 kötetben az osztrák részt tárgyalja, van egy bevezető füzet és két függelék is. Valamikor ez a kiadvány német és magyar nyelven, 396 kis füzetben, 572 közleménnyel, 4520 rajzzal és 19 színes képmelléklettel látott napvilágot, szerzői a korszak jeles személyiségei voltak. A kis füzeteket össze lehetett fűzni, amikor összegyűlt egy kötetnyi, a kiadó elküldte a borítót. Ennek számtalan verziója létezik, a könyvtárunknak a piros és zöld színű van meg" – foglalta össze a sorozattal kapcsolatos tudnivalókat és mutatta be az eredeti kiadványokat Róth. Hozzáfűzte, az ajándékba kapott reprint kiadásnak azért is örvendenek, mert az első kiadásból nem minden kötet van meg a Tudományos Könyvtár állományában. Róth azt is elmondta, hogy bár a sorozat tartalma digitális formában is elérhető, a most kapott kiadásnak szimbolikus értéke is van: a papíralapú információhordozók jelentőségét emeli ki a 21. században. Az ajándékba kapott könyveket, akárcsak a könyvtár állományában levő több ezer értékes könyv bármelyikét bárki fellapozhatja, tanulmányozhatja a Tudományos Könyvtárban, amely hétköznaponként 8-16 óra között látogatható. LÁZÁR EMESE Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2013. október 4.Udvarhelyre jön a restaurátorok színe-javaA könyv lesz a témája a 14. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferenciának. A Haáz Rezső Múzeum október 7–11. között 14. alkalommal verbuválja össze az erdélyi és a magyarországi restaurátorokat. Az Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencián húsznál több szakember tart vetített képekkel is illusztrált előadást a könyvek szerkezeti, restaurálási sajátosságairól, a régészeti tárgyak védelméről és azok szakszerű helyreállításáról. A konferenciának a MÜTF előadóterme ad otthont, az előadások nyitottak a téma iránt érdeklődők előtt. A hivatalos megnyitó október 7-én, hétfőn délelőtt 10 órakor tartják. Az előadásokat hétfőn 10 óra 15 perctól, kedden és szerdán délelőtt 10 órától lehet meghallgatni. A restaurátorok konferenciája ebben az évben is a meghívottaknak szervezett tanulmányúttal zárul. A konferencia részletes programja, az előadók neve, az előadások kezdési időpontja, valamint tartalmi kivonatai ide kattintva olvasható. Falon a metszetek A konferencia témájához kapcsolódikaz október 7-ei Portrék-metszők-metszetek című kiállítás. A régi korok nagy mestereinek a sokszorosító művészet néhány válfajával ( fa- és rézmetszetek, rézkarcok, kőnyomatok) készült grafikai művét bemutató tárlatot Róth András Lajos, a Tudományos Könyvtár őre rendezte és ajánlja a nagyközönség figyelmébe a múzeumban 18 órakor kezdődő megnyitón. Lázár Emese Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2014. január 21.Gyergyószentmiklósig tágult a Gutenberg-galaxisA Magyar Kultúra Napján nyílik meg a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban a könyv történetének öt évszázadát átfogó, A táguló Gutenberg-galaxis címet viselő kiállítás. Milyen pályát „futott be” a könyv, mint információhordozó? – a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálója, Gutenberg előtti időszaktól napjainkig vonultat fel kiadványokat a kiállítás, melyen néhány gyergyói unikumot is szemrevételezhet a látogató. „Minőségi és látványos tárlatot kínálunk az érdeklődőknek. Olyan ősrégi nyomtatványokat is, melyet egyébként nem vagy csak ritkán láthat az ember” – mondta a kiállítás anyagáról Csergő Tibor múzeumigazgató. Tudatta, hogy a ritkaságok között kiállítják a Gyergyószentmiklóson található, egyházi tulajdonban lévő 1357-es örmény, illetve egy 1428-as kiadású latin nyelvű kódexet is. Felhívta a figyelmet, hogy ezek a kiadványok mindössze néhány napig lesznek láthatók, ezen a héten vasárnapig, illetve a kiállítás záróhetén, március 9-16 között. „A fejlődő technikával a könyv kicsit kiesett az emberek kezéből. A könyv történetének bemutatása mellett a nyomtatott könyvet kívánjuk népszerűsíteni a kiállítással” – szögezte le Csergő. A kódexektől az elektronikus könyvekig A székelyföldi múzeumok között egyre jobban megnyilvánuló együttműködésnek egyik lépcsőfoka, hogy a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum kiállítását Gyergyószentmiklóson is bemutatják – mondta el Róth András, az udvarhelyi múzeum muzeológusa, a kiállítás kurátora. Mint ismertette, a kiállítás tematikája a könyvnyomtatás előtti korszakból indul és a ma használatos elektronikus könyvekig kalauzolja a látogatót. A különböző tematikákkal más-más „részlegen” ismerkedhet a látogató. A gyergyószentmiklósi Baróti Hunor és csapata által megálmodott installáció egyik részlegében a kódexek, ősnyomtatványok, különböző könyvkötések láthatók, illetve egy, a középkori kódexírásról szóló kisfilm követhető. Egy másik részlegben az erdélyi nyomdák termékei kapnak helyet, közöttük a jelentős brassói Honterus-féle és a kolozsvári Heltai-nyomda termékei. A könyvet, mint tartalmi hordozót lexikonok, szótárak, térképek által mutatja be a tárlat egy következő részlege. Ugyanitt a könyvet, mint önálló művészeti tárgyat is megszemlélheti a látogató, a különböző könyvkötészeti technikák által. Az utolsó terem átvezet a mába, itt találkozik a hagyományos könyv a digitális hordozóanyaggal. Olvasógépeket, illetve elektronikus könyvek olvasására alkalmas szerkezeteket talál itt a látogató, ismerkedhet a Magyar Elektronikus Könyvtárban rögzített udvarhelyi és más anyagokkal. Ebben a teremben a modern könyvnyomtatás technikájának végigkövetését kisfilm teszi lehetővé, fa és fémből készült dúcok által pedig a 19-20. századi könyvnyomtató műhelyekre nyerhetnek rálátást az érdeklődők. Néhány kódex esetében audioanyagok is a látogatók segítségére vannak, meg lehet hallgatni például a Honterus-féle és a Heltai nyomda történetét. A kiállítás ideje alatt múzeumpedagógiai foglalkozásokat is terveznek, melyek során a gyerekek megismerkedhetnek a könyvnyomtatás folyamatával, a metszéssel, a betűk alkalmazásával, a könyvkötéssel. A foglalkozásokat a februári vakáció lejárta után hirdeti meg a gyergyói múzeum. Pethő Melánia Székelyhon.ro, 2014. augusztus 26.Örökség-lustraÚj folyóirattal jelentkezett a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. Miklós Zoltán intézményvezetőtől megtudtuk, hogy részben a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban kiadott Örökségünk című periodika hagyományait kívánják folytatni, részben pedig még tartalmasabb, a történettudomány, a régészet, a művészettörténet, a néprajz iránt érdeklődő olvasókat kívánják megszólítani. A kiadvány 210x295 méretben, 64 oldalon, színes kivitelben, műnyomópapíron, hétszáz példányban látott napvilágot. A „lustra” elnevezés igencsak kifejező, gondolhatunk a Római Birodalomban tartott ötévenkénti népszámlálásokra, a protestáns iskolákban egykor szokásos napi létszámellenőrzésekre, de akik jártasabbak a székelység történelmében, tudják, hogy a mustrák, azaz a hadiszemlék alkalmával készült összeírások is ezt a nevet viselik. Mivel minden múzeumban zajlik tudományos kutatómunka, a látogatók tapasztalhatták, hogy évkönyvek, különböző szakkiadványok készülnek ezekben a műhelyekben, amelyek azonban nem a nagyközönséget, hanem a szakmát célozzák meg és szolgálják. Ezek az „acták” igen gyakran többnyelvűek, kiterjedt láb- és végjegyzet-apparátussal rendelkeznek, hatalmas szakirodalom- és forrásjegyzéket is tartalmaznak, képi anyaguk pedig eléggé szegényes, mindig csak a legfontosabb dokumentumértékű felvételeket vagy reprodukciókat, épületek rekonstrukciós ábráit, illetve ásatások és régészeti lelőhelyek felvázolt alaprajzait tartalmazzák. Az új lap főszerkesztője Kolumbán Zsuzsa, aki részt vett az Örökségünk című folyóirat létrehozásában és működtetésében is, most úgy gondolta, hogy új munkakörében – jelenleg a Haáz Rezső Múzeum történésze – egy évente két alkalommal megjelenő, múzeumi keretből finanszírozott lappal komolyan hozzájárulhat az intézmény munkájának népszerűsítéséhez. A Lustra szerkesztői között – a két fentebb említett szakember mellett – Róth András Lajost, Sófalvi Andrást és Veres Pétert találjuk. A szerzők jelentős része az Örökségünk hasábjairól és más emlékezetes kiadványok révén ismert: Gyöngyössy János, Nyárádi Zsolt, Bicsok Zoltán, Mihály János, Hermann Gusztáv Mihály, Sándor-Zsigmond Ibolya, Lőrincz József, Vécsi Zoltán, Zepeczáner Jenő, Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt. A publikált cikkek között találni az Őrvidék és Székelyföld erődített templomai és települései közti hasonlóságokat és különbségeket taglaló dolgozatot, új ásatási és kutatási eredmények alapján írt tanulmányt (Homoródújfaluról), több írás Székelykeresztúr múltjába kalauzol, míg a Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt által indított sorozat első írása a száz évvel ezelőtt kitört első világháború idejét, a világégést közvetlenül megelőző időszakot vizsgálja. A lap borítóján is a háború idejéből való, Kováts István-féle felvétel látható. A főszerkesztő elmondta, hogy még ebben az évben megjelenik a Lustra második száma is. Igyekeznek majd tartani a rendszeres, évente kétszeri megjelenést. A folyóirat 10 lejes áron a múzeumban és alintézményeiben, illetve a székelyudvarhelyi könyvkereskedésekben lesz megvásárolható a mai naptól. Országos és nemzetközi, nagykereskedelmi terjesztésben nem gondolkodnak, de küldenek példányokat más városok múzeumainak, illetve azoknak a gyűjtőkönyvtáraknak, kutatóközpontoknak, egyetemeknek, amelyek reprezentatívak és fontosak. Simó Márton, Székelyhon.ro 2014. szeptember 21.Világhálón toboroznak olvasótKilencedik alkalommal tartott vándorgyűlést a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (RMKTE). A csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban pénteken és szombaton főként arról értekeztek, hogy miként lehet életképessé tenni napjainkban a könyvtárakat. Többek közt Bákai Magdolna könyvtáros tartott előadást, aki a ReMeK-e hírlevélről beszélt, mint kifejtette, 2006 óta működik a könyvtárosok internetes újságjának is minősíthető kiadvány, amelyet ő is szerkeszt, és amely tartalmazza az erdélyi magyar könyvtárakhoz köthető legfontosabb híreket. Ezekből szemelgetett néhányat. Kötődött Bákai értekezéséhez Bodnár Róbert és Kovács Eszter Könyvtárak a közösségi médiában című előadása. A Kolozsvári Egyetemi Könyvtár munkatársai azzal foglalkoznak, hogy miként lehet a világhálón népszerűsíteni a könyvtárakat. Méréseik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az erdélyi magyarok legnagyobb hányada a facebook közösségi oldalt használja, így szerintük inkább erre érdemes információkat feltenni. Bemutatták, hogy akár ingyenes programok segítségével ezen a felületen is elérhetővé tehetik a könyvtárak a katalógusaikat. Könyvadományokat vár az Erdélyi Magyar Gyűjtőkönyvtár Természetesen a könyvtárak továbbra is főként a nyomtatott kiadványok gondozói és kölcsönzői kell legyenek, a vándorgyűlésen felolvasták Szonda Szabolcsnak az Erdélyi Magyar Gyűjtőkönyvtárra vonatkozó levelét. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója az ügykezelője az elmúlt héten alapított intézménynek, amelynek a fő célja, hogy minden, 1990-től kiadott romániai magyar könyvből legalább egy példányt begyűjtsön. Az állomány alapját a már említett Kovászna megyei könyvtárból létesítik, de természetesen szívesen fogadják a könyvadományokat. Persze ehhez fel is kell mérni a potenciális állományt. Egy on-line katalógust hoztak létre, ahol rá lehet keresni a jelenlegi kötetekre, illetve lehet jelezni azt is, ha valami hiányzik, kitöltve a megfelelő űrlapot. Újráztak az egyesület vezetői Szombaton az RMKTE tisztújító ülést tartott, melyen továbbra is bizalmat szavaztak a korábbi vezetőségnek. Elnöki tisztségben marad Kopacz Katalin Mária, a Kájoni János Megyei Könyvtár igazgatója, tiszteletbeli elnök Kiss Jenő, az RMKE alapító elnöke és alelnök Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtárának vezetője. Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro 2014. december 12.Népművészek kiállítása a VigadóbanNagyszámú érdeklődő jelenlétében nyílt meg tegnap a kézdivásárhelyi Vigadó emeleti termében a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület tizenharmadik karácsonyi kiállítása és vására, melyen húsz egyesületi tag munkái kerültek közszemlére. A népművészeti tárlaton kézimunkák, fából készített tárgyak, virágból és csuhéból készített karácsonyfadíszek, csuhészobrok, bőrdíszművek, kerámiatárgyak, mézeskalácsok, festett üvegek, illetve bútorok, gyöngyfűzések, nemezek, székely népviseletek, makramék és szőnyegek láthatók ma, holnap és vasárnap 10 és 16 óra között. A kiállítást László Károly, az egyesület elnöke és Róth András Lajos történész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum tudományos könyvtárának könyvtárosa nyitotta meg. A megnyitón közreműködtek a Bod Péter Tanítóképző tanulói, akik karácsonyváró műsort mutattak be. (iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
